MAC Budapest

Women's Hockey Team

4 játékosunk képviseli csapatunkat az U18-as válogatottban

45846515_326178724830008_1775091777070432256_n

A mai napon rajtol az U18-as Női Négy Nemzet Torna Lengyelországban.
Büszkék vagyunk, hogy 4 játékosunk is bekerült az utazó keretbe! Ezúton is gratulálunk nekik!
A tornával kapcsolatban beszélgettünk a lányokkal.

Szabó Fruzsi, kapus:
Nagyon jó érzés, hogy ennyi idősen oszlopos tagja lehetek az U18-as válogatottnak. Idén sok nálam fiatalabb és velem egykorú játékos csatlakozott a csapathoz, akik nagyon jól helyt állnak az idősebbek között. A csapat egység nagyon jó, mind jégen mind az öltözőben. Idén sok változás volt, ugyanis új vezetőedzőt kaptunk, ez lesz az első tornánk vele. Ehhez a felkészítő tornához bizakodva állok hozzá, mindenképp érmet szeretnénk elérni itt és természetesen majd a világbajnokságon is. Sok változás volt idén, de én úgy érzem jó eredményekre leszünk képesek ezzel a csapattal.

Véghelyi Dóri, csatár:
Nagyon jól érzem magam a válogatottban, a lányok kedvesek és az edző folyamatosan bíztat minket. A csapat már most kezd összeállni, vannak, akiknek már nem ez az első U18-as szereplésük, viszont vannak olyanok is, akik idén kerültek be először a keretbe. A tapasztaltabb játékosok nagyon segítőkészek. Szerintem jól fogunk szerepelni, mert nemcsak a pályán, hanem azon kívül is jól működünk együtt.

Szelényi Nina, csatár:
Nagyon örülök, hogy bekerültem az U18-as válogatottba. Nagyon nagy élmény itt lenni. Mindenkivel nagyon jóban vagyok és a hangulat is szuper. Szerintem nagyon jó csapatunk van, erősek vagyunk és úgy gondolom, hogy ha mindenki belead mindent akkor sikeresen fogjuk zárni ezt a tornát.

Fecske Maja, hátvéd:
Szerintem jó lesz a csapat és a hozzá állásunk is ehhez a tornához. Nagyon fiatal lett a csapatunk, sok a kicsi, de úgy gondoljuk fel tudnak nőni ők is ehhez a feladathoz. A tornától jó eredményt várunk, természetesen nyerni szeretnénk, majd éremmel eljönni. Én nagyon jól érzem magam, jó a hangulat, és az edzések is jó hangulatban és tempóban telnek.

Még egyszer gratulálunk lányok! Hajrá, mi nagyon szurkolunk!

A teljes keret az alábbi linken érhető el: https://www.jegkorongszovetseg.hu/u18-as-torna

Hajrá Lányok! Hajrá Magyar Női Jégkorong!

Tedd közzé ezt a bejegyzést