MAC Budapest

Women's Hockey Team

6:4-es győzelem a KMH ellen

kép

Március 19-én kedden került sor a 3. KMH elleni összecsapásra az OB1-es bajnokságban. A decemberben lejátszott két mérkőzés óta csapatunk két új igazolást is bejelentett Gasparics Fanni és Barbora Kežmarská személyében. A két új játékossal erősítve csapatunk új lendülettel vágott neki a még hátralévő meccseknek.

A mérkőzés első góljára viszonylag sokat kellett várni, mely csak az első harmad felénél érkezett. Kreisz Emma és Seregély Mira átadásából Gasparics Fanni volt eredményes, ezzel megszerezve a vezetést a csapatnak. Két perc sem kellett várni, míg Fanni a két lány átadásából másodjára is betalált. A harmad vége előtt a KMH még szépíteni tudott, így 2:1-es állással zárult az első játékrész.

A második harmadra az ellenfél csapata felkészültebben lépett jégre, ezt kihasználva egy emberhátrányos helyzetből sikerült egyenlíteniük. Nem volt sok ideje a lányoknak, gyorsan kellett a válasz, amit előbb Kreisz Emma, majd Gondos Tamara váltott gólra, így ismét csapatunk vezetett 2 gól előnnyel. Egy hazai kiállítást követően, emberelőnyös szituációból azonban Rónai Alexandra talált a kapuba. Több helyzet után végül 8 másodperccel a játékrész vége előtt Seregély Mira góljával 5:3-as állással mehettek pihenni a csapatok.

Következett az utolsó, mindent eldöntő harmad, melyet mindkét csapat nagyon fegyelmezett, gyors játékkal kezdett. Hazai és vendég oldalról is több helyzet maradt ki, amit azán Seregély Mira gólja tört meg az 51. játékpercben. A KMH együttese próbált játékban maradni, de ez a percek teltével ez egyre kevésbé sikerült a csapatnak. Az 58. percben Rónai volt ismét eredményes, de ez a győzelemhez már nem volt elég.

Magabiztos, fegyelmezett játékkal sikerült nyerniük a lányoknak, ma a mi csapatunk bizonyult a jobbnak.

Inglis Márton vezetőedző értékelése:
„Végig nagyon jól játszva sikerült megnyernünk a mérkőzést. A szezon során folyamatosan gondunk volt a góllövéssel, viszont ezen a meccsen úgy érzem ez döntött a javunkra, hogy jó döntéseket hoztunk fontos kapu előtti szituációkban és jó százalékban tudtuk kihasználni a helyzeteinket.”

Tedd közzé ezt a bejegyzést