Womens Hockey Team
MAC Budapest

Beharangozó

Az FTC-Telekom ellen zárjuk az évet DEBL-ben

Az FTC-Telekom ellen zárjuk az évet DEBL-ben

Az utolsó DEBL mérkőzésünk előtt állunk ebben a furcsának is mondható 2020-as évben. Remélem sikeresen zárjuk majd az FTC-Telekom elleni mérkőzésünket, az utolsó találkozón meglehetősen egy szinten volt a két csapat, rengeteg lehetőséget hagytunk ki, ami miatt csak 2 pontot tudtunk szerezni. Remélem, hogy most teljes erőbedobással tudunk játszani és megszerezzük a 3 pontot. Fontos…

Zeltwegben találkozunk az Almaty-val

Zeltwegben találkozunk az Almaty-val

Kis András – EWHL vezetőedző:   Holnap Ausztriába utazunk, hogy lejátsszuk az Almaty elleni idegenbeli mérkőzésünket. Szeretnénk kihasználni, hogy gyorsabb és technikásabb csapat vagyunk, ezért nagy nyomást akarunk az ellenfelünkre gyakorolni. Ha gyorsak és pontosak tudunk lenni, akkor nem lehet gond a 3 pont megszerzése. A cél ismét az, hogy három sorral tudjunk végig játszani,…

Az FTC-Telekom csapatát fogadjuk hazai pályán

Az FTC-Telekom csapatát fogadjuk hazai pályán

Lörincz Andrej – DEBL vezetőedző:   Mindenek előtt örülök, hogy tudunk más csapat ellen is játszani DEBL ligában, és annak is kifejezetten, hogy a Fradi játékosai felépültek. Nem sokat játszottunk ellenük ebben a szezonban, szóval bármi megeshet. Bízom benne, hogy a lányokkal megtaláljuk a megfelelő módszert, hogy végre sikeresek tudjunk lenni és hogy meg tudjuk…

EWHL csapatunk a Bratislava-val, DEBL-eseink pedig a KMH-val találkoznak

EWHL csapatunk a Bratislava-val, DEBL-eseink pedig a KMH-val találkoznak

A hétvégén két mérkőzést is játszanak lányaink, EWHL csapatunk Ausztriában találkozik az SKP Bratislava együttesével, szombaton 14 órakor. A két csapat ebben a szezonban még nem találkozott egymással. DEBL csapatunk ugyancsak szombaton, este 20:20-kor fogadja a KMH Budapest együttesét a Kisstadion jegén.   Kis András – EWHL vezetőedző:   Ebben a szezonban először találkozunk a…

Két mérkőzést játszunk Lengyelországban

Két mérkőzést játszunk Lengyelországban

Kis András – vezetőedző:   A hétvégi lengyelországi túránkon az Almaty elleni mérkőzés tanulságaként fő célunk, hogy a lehető legtöbbet tudjunk teljes létszámban játszani, elkerüljük a felesleges kiállításokat. Amikor 5-5 elleni játék van egyértelműen tudunk dominálni a mérkőzéseken. A másik cél, hogy hatékonyabbak legyünk a gólhelyzeteink kihasználásában. Mikor visszatértünk azt szeretném, hogy minden játékos azt…

Újra a KMH Budapest ellen játszunk DEBL-ben

Újra a KMH Budapest ellen játszunk DEBL-ben

Nem mondhatni túlzottan változatosnak a DEBL szezon októberi hónapja sem, hiszen a liga döntése szerint mindenki a saját országában szereplőkkel játssza le a kiírt fordulókat. Ez a mi szemszögünkből nézve annyit jelent, hogy kizárólag az FTC-Telekom, valamint a KMH Budapest együttesével tudjunk mérkőzéseket vívni. Ez a novemberi hónapban még mindenképpen így lesz, a továbbiakban a…

Salzburga és Bolzanoba utazunk a hétvégén

Salzburga és Bolzanoba utazunk a hétvégén

Az előttünk álló hétvégére két EWHL mérkőzés is jutott nekünk, hosszú túrára indulunk. Pénteki indulást követően szombaton a Salzburg ellen lépünk jégre, majd a mérkőzést követően újra buszra ülünk, és elindulunk Olaszországba, Bolzano városába. Második mérkőzésünket vasárnap, 14:00-kor játszuk. Sajnos a keretünk nem teljes, Kiss Andrea sérülés miatt kényszerül kihagyni az előttünk álló hétvégét.  …

A KMH vendégeként játszuk hétvégi DEBL mérkőzésünket

A KMH vendégeként játszuk hétvégi DEBL mérkőzésünket

Nehezen indult a DEBL szezon is, mint ahogyan a vírus miatt a többi bajnokság is, ami a nemzetközi vonalat illeti. Október közepén járunk, és most jelenthetjük be az első DEBL mérkőzésünket ebben a szezonban. Szombaton a KMH Budapest vendégeként léphetünk pályára.   Lörincz Andrej – vezetőedző:   Mint ahogyan az elmúlt szezonban, idén is hatalmas…

A KMH ellen folytatjuk az OB I-es bajnokságot

A KMH ellen folytatjuk az OB I-es bajnokságot

A szombati EHV Sabres Vienna elleni mérkőzés után nem maradunk sokáig mérkőzés nélkül, hiszen a holnapi napon a KMH Budapest ellen vívjuk meg soron következő OB I-es mérkőzésünket.   Kis András – vezetőedző:   A szezonban már nem először találkozunk a KMH Budapest együttesével. Mint ahogyan az EWHL mérkőzésen is, most is egy nagyon jó…

Első alkalommal játszhatunk idén külföldi csapat ellen

Első alkalommal játszhatunk idén külföldi csapat ellen

Megkezdjük a menetelést a külföldi csapatok ellen is, hiszen idáig a Covid miatt sajnos nem tudtunk találkozót szervezni az osztrák bajnokságban résztvevő külföldi együttesekkel.   Kis András – vezetőedző:   Örülünk, hogy végre a külföldi csapatok ellen is el tudjuk kezdeni a bajnokságot. Tudjuk, hogy a Bécs egy jó csapat, mindig az élmezőnyben vannak a…

Elkezdődik az OB I-es bajnokság

Elkezdődik az OB I-es bajnokság

Hivatalosan is elkezdődik az OB I-es bajnokság, ahol először hazai pályán az FTC-Telekom csapatával találkozunk október 1-én, 20:20-kor.   Kis András – vezetőedző:   Megkezdjük a magyar bajnoki sorozatunkat is a Ferencváros ellen. Fontos számunkra minden mérkőzés, szeretnénk mi diktálni a tempót, fókuszálni az egész mérkőzés folyamán, minél több helyzetet kidolgozni és azokat értékesíteni. Ezt…

A KMH ellen kezdjük az EWHL szezont

A KMH ellen kezdjük az EWHL szezont

A holnapi napon, sok várakozás után bár, de elkezdődik az EWHL bajnokság. Mindkét együttes számára ez lesz az első mérkőzés, természetesen az ellenfelek nem ismeretlenek a másik számára, hiszen a tavalyi szezonban is megannyiszor mérkőztek meg a csapatok egymással, valamint a felnőtt női válogatottban mindkét gárdából nagy számban szerepelnek a játékosok.   Kis András –…

1 2 3 4 5 9