
DEBL csapatunk Erdélyben készül a szezonra
Rangos, két napos tornán vesz részt DEBL csapatunk, aminek Gyergyószentmiklós ad otthont a mai, valamint a holnapi napon. Az ACS FOX együttese már harmadik alkalommal

Rangos, két napos tornán vesz részt DEBL csapatunk, aminek Gyergyószentmiklós ad otthont a mai, valamint a holnapi napon. Az ACS FOX együttese már harmadik alkalommal

A háttérben gőzerővel dolgoznak a következő versenyszezon lebonyolításain, legyen az akármelyik bajnokság. Az elmúlt napokban a DEBL bajnokságról is szó esett, az osztrák ligavezetés online

Hatalmas küzdelemmel játszottak lányaink a KMH elleni utolsó DEBL alapszakasz mérkőzésen. manisa mutlu son

Sajnos az idei szezonban nem voltak túlzottan változatosak az ellenfelekkel megvívott mérkőzések, már ami az ellenfeleket illeti. A KMH együttesét és erejét már jól ismerjük,

A két együttes fej-fej mellett haladt, az első játékrészben 1-1 gól született, majd egészen a harmadik harmad végéig nem sikerült egyik csapatnak sem betalálni. A

Lörincz Andrej – DEBL vezetőedző: Első DEBL mérkőzésünk jön az újévben, az FTC-Telekom vendégeként lépünk pályára. A 2020-as évet is ellenük zártuk, amikor is

Többször is sikerült szépítenünk az FTC-Telekom elleni DEBL mérkőzésen, a vezetést mégsem tudtuk átvenni riválisunktól. Afyon escort

Az utolsó DEBL mérkőzésünk előtt állunk ebben a furcsának is mondható 2020-as évben. Remélem sikeresen zárjuk majd az FTC-Telekom elleni mérkőzésünket, az utolsó találkozón meglehetősen

Meglehetősen fordulatosra sikerült az FTC-Telekom elleni DEBL mérkőzés, hiszen az első harmadban 2 gólos előnyre sikerült szert tenni, ám mégis hosszabbításban, szétlövésben dőlt el az

Lörincz Andrej – DEBL vezetőedző: Mindenek előtt örülök, hogy tudunk más csapat ellen is játszani DEBL ligában, és annak is kifejezetten, hogy a Fradi

Bár jól kezdtük a KMH elleni DEBL mérkőzésünket, a folytatás nem igazán kedvezett nekünk, minden esetre voltak bíztató momentumok a játék képét illetően. tekirdağ

A hétvégén két mérkőzést is játszanak lányaink, EWHL csapatunk Ausztriában találkozik az SKP Bratislava együttesével, szombaton 14 órakor. A két csapat ebben a szezonban még
Minden hazai, illetve Magyarországon megrendezésre kerülő, idegen mérkőzésünket az alábbi oldalon lehet élőben követni.