Women's Hockey Team

Címvédés az Inline bajnokságban

FJP_5738
A tavalyi Bauer Inline bajnokságban az első helyen végzett a MAC együttese, így érthető okokból idén is a dobogóra terveztek a lányok állni. Nos, ez sikerült is, megvédték tavalyi bajnoki címüket.

Mint az ismeretes, az első fordulóban csapatunk nem tudott részt venni, mint ahogyan az FTC-Telekom együttese sem, így egy negyeddöntő mérkőzést kellett játszania a két együttesnek, mint ahogyan az Angels is megvívott a Rampage együttesével. Hajszálon múlott, az FTC az utolsó pillanatban még tudott egyenlíteni, ezzel fent tartva reményeit, de Csiszér Tímea találatával végül sikerült megnyerni a mérkőzést. Az FTC-Telekom az ötödik helyért játszhatott a Rampage csapatával, amit végül magabiztosan, 5:3 arányban tudott megnyerni, így az 5. helyen végeztek.

  • Angels Női - Rampage Women's Hockey 4:2

    Negyeddöntő

  • MAC Budapest - FTC Telekom 5:4

    Negyeddöntő

Az elődöntőben a Lizards az Angels-el nézett farkasszemet, még a mieinknek a Szombathelyi Pinkvineket kellett maguk mögé utasítani. Az előbbi találkozó végül büntetőkkel dőlt el, mi egy egygólos előnnyel húztuk be a mérkőzést. Ezen eredmények után a bronzéremért a Lizards a Szombathellyel, az aranyéremért pedig az Angels és a MAC harcolhatott meg. 

  • Lizards - Angels 1:2 b.u.

    Elődöntő

  • Szombathelyi Pinkvinek - MAC Budapest 3:4

    Elődöntő

A bronzéremért folyó csatát a Lizards magabiztosan, 5:1 arányú győzelemmel hozta a Szombathelyi Pinkvinek ellen, így megérdemelten vehették át a harmadik helyért járó érmeket.

Egygólos győzelmek jellemezték a MAC napi mérkőzéseit, nem volt ez máshogy a döntő találkozón sem. Kilenc másodperccel a kezdő bedobást követően Losonci Zsófia átadásából Csiszer Sarolt volt eredményes (0:1), a hetedik percben ugyancsak Losonci átadásából Pázmándi Zsófia is betalált (0:2), így már-már magunknak érezhették a lányok a találkozót. Kár volt… Az ellenfél a 23-ik percben kétszer is betalált, így egalizálták a mérkőzést (2:2). A 29-ik percben Csiszer Sarolt viszonozta az asszisztot Losonci Zsófiának, aki nem pazarolta el a lehetőséget, újra megszerezte a vezetést csapatának (2:3). Ellenfelünk a végén még a kapuslehozatallal is megpróbálkozott, de nem tudtak újabb találatot szerezni.

  • Angels - MAC Budapest 2:3

    Döntő

Gratulálunk a Lányoknak az Inline bajnokságban nyújtott kimagasló teljesítményért, és a megérdemelt első helyezésért! Szép volt Lányok!

Tedd közzé ezt a bejegyzést