Womens Hockey Team
MAC Budapest

DEBL: DHC Ice Cats Linz – MAC-Marilyn 4:6

Két napos DEBL túránk első állomásán kétgólos győzelmet szerzett csapatunk. Annak ellenére, hogy a kapura lövéseink száma minden harmadban több volt ellenfelünkénél, a vezetést csak a harmadik harmadban sikerült megszereznünk, amit a mérkőzés végéig már meg is tartottunk.

A hosszú út után nehezen pörgött fel csapatunk a mérkőzés kezdetére. Ezt kihasználva ellenfelünk egy gyors góllal megszerezte a vezetést. Torontáli Anna góljával, 10 perccel később tudtunk egyenlíteni. A szünetre 1:1-es döntetlennel mentünk.

A második harmadra már energikusabban korcsolyázott ki a csapat, ám egy újabb kiugrásból ismét a házigazda szerezte vissza a vezetést. Ezúttal a válaszunk már nem váratott magára sokat, egy kapu mögül érkező passzt Dettrich Szilvi lőtte rá, amit a kapus hárított, a kipattanót viszont Szelényi Nina értékesítette. A játékrész végére egy gyors gólváltással 3:3-ra alakult az eredmény. A Marilyn oldaláról csapatkapitányunk használta ki helyzetét.

A 43. percben végül Velcek Milica egyéni akciója révén egy gólos előnyhöz jutott csapatunk. Ali g több, mint 3 perccel később Szelényi Nina duplázott és ezzel már 5:3-ra vezetett a Marilyn. Ezt követően egy osztrák játékos sajnálatos sérülése miatt állt hosszú percekig a játék, ami megtörte a mérkőzés ritmusát. A folytatásban ellenfelünk ragadta magához a kezdeményezést és rövid időn belül egy védelmi hibát kiszámítva egy gólosra faragta hátrányát. Fél perccel a vége előtt emberelőnyben még kapusát is lehozta a Linz az egyenlítés reményében, de végül Köles Kata használta ki az üres kapus helyzetet, ezzel beállítva a 6:4-es végeredményt.

Szakmai értékelése:

Inglis Márton (vezetőedző): „Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal, olyan gólokat kaptunk, melyek könnyen javítható hibákból születtek. Annak pedig külön örülök, hogy több gólt lőttünk a kipattanónkból, vagy a kapu előtti határozottságunkból fakadóan. Nagyon nagy elemzésre nincs idő, mivel bő 12 óra múlva bedobják a korongot a következő mérkőzésen.”