MAC Budapest

Women's Hockey Team

DEBL: MAC-Marilyn vs SPG Caps Flyers/Highlinders  3:2

17218555_1268777973204929_7820181672752553150_o

Inglis Márton vezetőedző értékelése:” Utolsó DEBL alapszakasz mérkőzésünk volt ez a mai, ahol a
Bécs csapatának nem más volt a tét, minthogy bekerül-e a négyes döntőbe. A mi helyünk biztos
volt Final Fourban, de szerettük volna győztes meccsel zárni az alapszakaszt.
Az első harmadban sokkal többet támadtunk, ezt mutatja a 11:3-as kapura lövés is, de sajnos
nem sikerült megszereznünk a vezetést. A második harmadban kiegyenlítettebb volt a játék képe,
ennek ellenére sikerült két gólos előnnyel zárnunk a harmadot. A harmadik harmad aztán nem
várt izgalmakat hozott. Tíz perccel a meccs vége előtt a bécsiek betaláltak, ezzel újra szorossá
téve a mérkőzést. Majd az 58. percben a lehozták a kapusukat, ekkor sikerült egy üreskapus gólt
szereznünk, így újra 2-vel vezettünk. Ám túlságosan hátra dőltünk, úgy gondolták a lányok, hogy
2 perccel a vége előtt 2 gólos előnnyel már a zsebünkben van a meccs, azonban a hokiban
minden másodperc számít, és ellenfelünk nem adta fel. Továbbra is kapus nélkül, 6-an küzdöttek
az egyenlítésért, aminek eredményeképpen 49 másodperccel a vége előtt újra 1 gólosra
csökkentették hátrányukat. Kevesebb, mint egy perc volt a meccsből és tudtuk, hogy a Bécs
minden áron gól akar szerezni, így fontos volt, hogy fegyelmezettek maradjunk és mindenki a rá
bízott feladatot hajtsa végre. Ilyenkor a legkisebb hiba is döntőnagyságú lehet. Szerencsére a
lányok bírták a megpróbáltatást és stressz helyzet alatt is jól teljesítettek. Miénk lett a 3 pont, így
bátran vághattunk bele az utolsó nagy megmérettetésbe. Amiben javulnunk kell, hogy egy
mérkőzés 60 percből áll, ebből nem elég csak 58-at hajtani, minden másodpercben jelen kell
lenni, és 100%-ot kell nyújtani.”

 

Tedd közzé ezt a bejegyzést