Women's Hockey Team

Egy pont a Fradi otthonából

Nagy izgalmakat hozott a Fradi elleni DEBL mérkőzés, ám a jó kezdés ellenére végül csak 1 pontot sikerült elhoznia csapatunknak a tabella harmadik helyén álló FTC otthonából.

Az első harmadban igen gyorsan, mindössze 2 perc alatt sikerült megszereznünk a vezetést, mely látszólag meg is zavarta ellenfelünket. Sok helyzetünk volt, és nem sokkal később ismét betaláltunk, kettőre növelve előnyünket. A második gól egy kicsit felrázta a hazai csapatot, érkezett is a válasz, az első harmad felénél már 1-2 volt az állás.

Ezután hosszú gólcsend következett, mindkét oldalon voltak nagy lehetőségek, Szigeti Ágnes kiemelkedő teljesítménye sokszor segítette ki csapatunkat. A 32. percben kettős emberhátrányba kerültünk, szerencsére sikeresen kivédekeztük.

Az utolsó harmad felénél aztán emberelőnybe kerültünk, de a Fradi jött ki belőle jobban. Saját harmadukból elindulva,  egy emberhátrányos góllal sikerült egyenlíteniük. Ezután mindkét csapat 110%-kal küzdött, hogy rendes játékidőben eldöntsék a meccset, de 60 perc után még mindig döntetlen állt az eredményjelzőn. 

A hosszabbítást emberelőnyben kezdtük, majd később emberhátrányba is kerültünk, mégis eredménytelen maradt mindkét csapat.

Büntetők következtek, ahol az első 5 lövés után még mindig döntetlen volt az állás. Idegtépő pillanatok voltak, Ági a kapuban továbbra is nagyszerű szerepléssel tartotta csapatunkat, de végül sajnos a hazai csapat lőtte be a mindent eldöntő gólt.

Inglis Márton vezetőedző értékelése:

Tőlünk szokatlan módon, jól kezdtük a mérkőzést, az első 10 percben már 0-2 állt az eredményjelzőn. Utána egy semmiből kapott gól után sajnos kicsit összeomlottunk és a harmad végéig már nem is találtunk magunkra. A következő két harmadban folyamatos oda-vissza hoki alakult ki, vagyis egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A hosszabbításban mindkét csapat kivédekezett egy előnyt és mivel nem esett gól, büntetőpárbaj következett. Mint amúgy is az egész meccsen itt is problémáink voltak a góllövéssel és 9 büntetőből 1 gólt sikerült csak lőnünk. Összességében egy hajtós kiélezett meccs volt, amit megérdemelten nyert a Fradi csapata. Nekünk csak azzal szabad foglalkoznunk, hogy 1 ponttal közelebb kerültünk a döntő tornához, így már csak 3 pontot kell szereznünk, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint is ott lehessünk.

Tedd közzé ezt a bejegyzést