Womens Hockey Team
MAC Budapest

Egy röpke beszélgetés Olivia Atkinsonnal

Az Ontario államban Oakville-ben születtél, a város 25 játékost adott az NHL-nek. Menyire fontos a város életében a jégkorong?

 

A jégkorong sportág nagyon népszerű Oakville-ben. Már kicsi korunktól kezdve rengeteg program van a fiatalabb korosztályoknak, fiúknak és lányoknak is egyaránt. Rengeteg lehetőség is van az egyéni fejlesztésre is, ami mindenképpen hozzásegít ahhoz, hogy magas színvonalon jégkorongozhassunk.

 

Próbáltál más sportot is? Illetve hogy kerültél kapcsolatba jégkoronggal?

 

Sokféle sportot űztem gyerekkoromban, például a focit, kosárlabdát, röplabdát stb. Ötéves koromban kezdtem el először jégkorongozni. Kezdetben azért kezdtem el, mert a bátyám is játszott, és én is nagyon szerettem volna kipróbálni a jégkorongot.

 

Kanadában meddig hokiznak a lányok a fiúkkal?

 

A legfiatalabbak bajnoksága Oakville-ben 5-6 évesen kezdődik, ez egy vegyes bajnokság, tehát fiúk és lányok is játszhatnak. Ezután a lányok többsége átkerül lány csapatokba. Az Oakville-i utánpótlás program a lányok számára nagyon jól felépített, a legfiatalabb korosztály már U9-től kezdődik. Azonban néhány lány, mint én, úgy dönt, hogy továbbra is  a fiúbajnokságban játszik, mielőtt átlép a lányok bajnokságába.

 

Amikor elkezdtél játszani csak élvezni akartad a sportot, vagy már hamar kitűztél magad elé célokat?

 

Amikor elkezdtem jégkorongozni, csak azért játszottam, hogy élvezzem magát a sportágat, akkor még nem igazán voltak komolyabb céljaim. Aztán amikor idősebb lettem, abbahagytam a többi sportágat, hogy csak a jégkorongra koncentráljak.

 

A McGill és a Concordia egyetemen is játszottál, kicsit bemutatnád nekünk az egyetemi életet? Mit tanultál és milyen körülmények között folyt a tanulás és a sport? Milyen szintű volt a jégkorong?

 

A jégkorong az egyetemen sokkal komolyabb, mint az utánpótlás korosztályokban. Minden egyes nap a jégen vagy, éppen úgy helyt kell állnod, mint az osztályteremben. Ez egy elég professzionális környezet, mind a játék és az edzői szint nagyon magas. Pszichológia szakon végeztem, és hatékony időbeosztás kell ahhoz, hogy mind tanulmányi, mind sportolási szempontból kiválóan teljesítsek. Néha nehéz lehet megtalálni a megfelelő egyensúlyt a kettő között, de szerintem segít, ha a csapatban mindenki ugyanabban a helyzetben van, és segítettünk egymásnak, valamint az edzőknek, akik pedig segítettek elérni a céljainkat.

Maga a jégkorong színvonala is nagyon magas volt. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy több olimpikonnal játszhattam együtt, ami óriási mértékben segítette a fejlődésemet.

 

A két egyetemi ciklus között egy szezont a CWHL- ben szereplő Montréal Canadiennes játékosa voltál. Abban az időben talán ez volt a legerősebb női bajnokság. Itt együtt játszhattál Marie-Philip Poulinnal, aki a Kanadai válogatott csapatkapitánya volt a VB-n és az olimpián is, egyébként 3-szoros olimpiai és 3-szoros világbajnok, illetve a csapattársad volt Hilary Knight-is. Kicsit mesélnél róla, hogy milyen volt ez a liga és milyen volt ezekkel a játékosokkal játszani, miben lehetnek ők jobbak, mint mások?

 

Az az év, amikor a CWHL-ben játszottam, az volt az utolsó szezon, mielőtt bedőlt volna a liga, mivel az üzleti modell gazdaságilag fenntarthatatlan volt. Bár profi liga volt, a játékosok többsége (a válogatott játékosokon kívül), teljes munkaidőben dolgozott. Így a körülmények még nagyobb kihívást jelentettek mint az egyetemen, esténként kellett edzenünk és nem is volt lehetőségünk annyit edzeni sem.

Mindez megváltozott az új PHF ligával, nagyon izgatott vagyok, hogy lássam, hova fog ez eljutni, és milyen lesz a női profi jégkorong jövője.

Nagyszerű élmény volt, hogy egy csapatban játszhattam olyan játékosokkal, mint Poulin és Knight, sokat tanultam tőlük. Szerintem a fegyelem és a munkamorál dominálja a legjobban a hozzájuk hasonló játékosokat. Mindig arra törekszenek, hogy fejlesszék képességeiket a jégen és azonkívül is, ez a céltudatosság és fegyelem csodálatra méltó.

Edzés után mindig lehetett őket látni, hogy az apró dolgokon dolgoznak, hogy még jobbak legyenek. Emlékszem egy alkalomra a szezon során, amikor Poulin megsérült és nem tudott korcsolyázni. A jégen voltunk edzésen, ő pedig fent volt a lelátón lőpadozott, mindig kereste a módját, hogy még jobb legyen. Szerintem ezek a dolgok különböztetik meg őket, ezért válhattak klasszis játékossá.

 

Jól kezdted a szezont, a pontlistán előkelő helyen vagy az EWHL-ben. Milyen karakterű játékosnak tartod magad?

 

Szerintem az egyik erősségem a gyorsaság, és igyekszem ezt a játék különböző területein kihasználni, legyen szó akár a backcheckről, vagy letámadásról, nyomás gyakorlásról, helyzetek kialakításáról.

 

Hogy érzed magad a MAC-nál, és Budapesten?

 

Számomra a MAC-ban játszani és Budapesten élni egy jó élmény, tetszik az egész szervezet szakmai felépítése. Korábban természetesnek vettem, hogy mindennap a jégen és az edzőteremben lehetek a csapattársaimmal az egyetemen. Amikor leérettségiztem és máshol játszottam, rájöttem, milyen szerencsés vagyok, hogy ezt megtehettem, ez nem mindekinek adatik meg. A MAC-ban játszva újra megkapom ezt a lehetőséget, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ezt ilyen nagyszerű emberekkel, csapattársakkal és szakmai stábbal tehetem meg.

 

Milyennek találod a csapatot, mi a személyes célod? Mik lehetnek a csapat reális céljai a szezonban?

 

Nem igazán vannak személyes céljaim erre a szezonra, csak szeretnék a csapat sikeréhez minél jobban hozzájárulni, azért, hogy a csapatunk a lehető legeredményesebb legyen. Minden meccsen fejlődünk, és úgy gondolom, hogy ha továbbra is a mindennapi munkát elvégezzük és csapatként kitartunk egymás mellett, képesek leszünk megnyerni a bajnokságot.