Women's Hockey Team

Három mérkőzést is játszottak lányaink vasárnap

Három csapatunk indult a vasárnapi napon harcba, a két U25-ös mellett az U16-os delegációnk is pályára lépett. A napot idegenben kezdték meg az U25-ös „Fehérek” a KMH ellen, őket követte az U16-os együttes, akik az FC Hatvan Gigászaival találkoztak, végül a napot az U25-ös „Kék” csapat zárta az FTC-Telekom ellen. Mondhatni mindhárom találkozó jó iramú volt.

 

Lörincz Andrej – vezetőedző:

 

Nagy tempóval sikerült indítanunk az első harmadot, a lányok nagyon küzdöttek, próbálták maguknak kialakítani a lövő helyzeteket. Elégedett vagyok, hiszen több kezdő játékossal álltunk ki, és érzésem szerint jól teljesítettek. Volt több lehetőségünk is betalálni, de sajnos pontatlanok voltunk. Van még hová fejlődnünk, de haladunk tovább ezen az úton, és reméljük ez sikerre vezet.

 

 

Kiss Andrea – vezetőedző:

 

A mai napon egy gyengébb, de nagyon küzdős ellenféllel játszottunk, ami sohasem könnyű, mert amikor már több góllal vezetünk, akkor nehéz fenntartani a koncentrációt. Van még miben fejlődni csapatjáték téren is, de összességében elégedett vagyok a lányok munkájával.

 

 

Lörincz Andrej – vezetőedző:

 

Egy igazán nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hiszen már ismerjük az ellenfelet, edző mérkőzésen is találkoztunk velük, mégis mintha meglepetés ért volna bennünket. A lányok az első és a második játékrészben elaludtak, és nem koncentráltak a meccsre. Válaszút előtt álltunk, vagy visszajön a fókusz, vagy elmegy a mérkőzés. Örülök, hogy az előbbi érvényesült és háromszor is be tudtunk találni az ellenfél kapujába. Remélem ez a mérkőzés mindenki számára tanulságos volt, és a következő találkozónkra már rendesen felkészülünk.

 

batman mutlu son

Tedd közzé ezt a bejegyzést