Már az első harmad elején is jól kivehető volt, hogy az ellenfél meglehetősen jó játékerőt képvisel, ennek ellenére a mérkőzés első két gólszerzési lehetőségét a MAC-nak sikerült kialakítani. A játékrész derekán azonaban sikerült egy kipattanót értékesíteni a hazaiaknak, így megszerezve a vezető gólt. Bár emberelőnyös szituációba került a MAC, sajnos nem tudták azt gólra váltani, így a lányok egy pontos hátránnyal mehettek a pihenőre.
A második harmadban már nem volt annyira fölényes az oroszok játéka, megannyi lehetőséget tudtak kialakítani a MAC-osok, ám találatot mégis a hazaiak vittek be. A mérkőzést sikerült azonban életben tartani, Gasparics Fanni tudott szépíteni az eredményen. A kettős emberhátrányt sikerült kivédekezni, így több gól már nem esett a második játékrészben.
A harmadik felvonásban is több helyzetet tudott kialakítani a házigazda. A záró harmad kilencedik percében Gasparics Fanni cselezte magát szinte üresre, szabadon lőhette el a korongot, de a hazaiak kapusa blokkolni tudta a lövést. Tóth Enikő kiállítását követően egy kék vonalról belőtt korong okozott veszélyes helyzetet, a kapu előtti tumultusból azonban a mieink jöttek ki jobban. Bár az emberhátrányt ismét sikerült kivédekezni, pár pillanattal az oroszok csapatának kiegészülését követően 17-es számú játékosuknak sikerült betalálni. Alig két perccel később egy, a kapunk mögül visszatett korong saját védőnk korcsolyáján megpattanva jutott kapunkban, így 3 gólos előnyre tett szert a házigazda. További szépítésre sajnos már nem került sor.
Results
Csapat | 1st | 2nd | 3rd | T |
---|---|---|---|---|
MAC BP | 0 | 1 | 0 | 1 |
SZK Gornij Uhta | 1 | 1 | 2 | 4 |
A szerdai pihenő napot követően csütörtökön a lányok Gasparics Fanni volt csapatával, az Agidel UFA-val csapnak össze magyar idő szerint 11:30-kor.
Hajrá lányok, hajrá MAC!
Dátum | Hazai | I/E | Vendég | Részletek |
---|---|---|---|---|
MAC BP | 1 - 4 | SZK Gornij Uhta | Összefoglaló | |
MAC BP | 2 - 7 | Agidel Ufa | Összefoglaló | |
MAC BP | 5 - 4 | Dinamo Szentpétervár | Összefoglaló | |
MAC BP | 2 - 7 | Lulea | Összefoglaló |