A vasárnapi fordulón öt mérkőzést is játszottak lányaink a Budafoki Jégpályán. Az első találkozóra adminisztrációs okok miatt beugró kapust kellett eszközölni, ezt a feladatot Csiszer Sarolt vállalta magára. A további mérkőzéseken Pázmándi Zsófia teljesített szolgálatot a ketrecben, aki mezőnyjátékos létére jól helyt állt a kapuban is.
A Lizards elleni találkozón mindössze egyetlen gól esett. Az FTC-Telekom együttese ellen Pázmándinak sikerült a shotout, mieink öt gólt szereztek.
A legnagyobb „falatnak” az Angels tűnt, akikkel az utolsó mérkőzést játszottuk. Csiszer Sarolt emberhátrányból szerezte meg a vezetést, majd Németh Anikó duplázta az előnyt. A második félidő elején Fecske Maja talált be (3:0). Kárpáti Karinát akadályozásért küldték kényszerpihenőre, amit az Angels ki is használt, így szépíteni tudtak (3:1). Alig egy perc múlva újra az Angels volt eredményes (3:2). Két perccel a mérkőzés vége előtt újabb Angels találat érkezett, így újra nyitott lett a találkozó (3:3). Mindkét fél kikérte az idejét, amiből ellenfelünk jött ki jobban, nekik sikerült bevinni a győztes találatot (3:4).
A tabellán jelenleg nyolc lejátszott mérkőzés után a Lizards áll az első helyen, a MAC együttese a második helyet foglalja el öt mérkőzés után.
A mindent eldöntő forduló, döntő, várhatóan június 24-én, ugyancsak Budafokon kerül megrendezésre.
A vasárnapi forduló névsora: Pázmándi Zsófia (kapus), Csiszer Sarolt, Csiszér Tímea, Farsang Noémi, Fecske Maja, Kordisz Ildikó, Kárpáti Karina, Losonci Zsófia, Németh Anikó, Szabó Fruzsina, Torontáli Anna
[event_list title=”Lejátszott mérkőzések” team=”0″ league=”652″ season=”623″ venue=”0″ status=”default” format=”default” date=”range” date_from=”2023-06-11″ date_to=”2023-06-11″ date_past=”” date_future=”” date_relative=”0″ day=”” number=”5″ order=”default” columns=”event,teams,time” show_all_events_link=”0″ align=”none”]