Womens Hockey Team
MAC Budapest

Jó hangulatú játékkal búcsúztatta az évet az EWHL csapat és a stáb

December 21-én, a Karácsonyhoz és az év végéhez közeledve a MAC EWHL csapata és a stáb közös játékkal búcsúztatta a mögöttük álló szezon első felét, a kemény munkát. Mivel a stáb tagjai kevesen voltak, így a lányok meghívhatták szüleiket, hozzátartozójukat a mérkőzésre. A sárga csapat az EWHL-es lányokból, míg a kék csapat a stábtagokból és a hozzátartozókból állt, valamint Lázár Csenge is a stáb csapatát erősítette.

A mérkőzés 2×50 percig tartott, meglehetősen jó hangulatban, bár a “feszültség” mindkét csapaton érezhető volt, hiszen hiába a barátságos jókedvű meccs, a hokit mégis csak gólra játsszák 😉

SÁRGA CSAPAT:

Kapus: Rónai Alexandra

Józsa Orsolya, Losonci Zsófia, Fecske Maja, Gasparics Fanni, Kiss Andrea, Horváth Imola, Seregély Míra, Németh Bernadett, Németh Anikó, Tóth Enikő

KÉK CSAPAT:

Kapus: Tóth Eszter

Fecske Béla, Pápa Márton, Seregély Máté, Fodor János, Horváth László, Garát Zsombor, Urbán Renáta, Fodor Zoltán, Inglis Márton, Lázár Csenge, Buzás Arnold, Briczky Dániel

A média tartalmakért külön köszönet Pintér Hannának, aki sérülése miatt sajnos nem tudott játszani. Külön köszönet Zénónak, aki végig izgulta a mérkőzést, és mindvégig kitartott (Zénó Hannáék kutyusa)!

Köszönet Csiszer Saroltnak és Köpe Szidóniának a zsűrifülkében nyújtott segítségükért, és a zenéért 🙂