MAC Budapest

Women's Hockey Team

Jön a Final Four hétvége

IMG_5047

A hétvégén Villachba utazunk az EWHL Final Four-ra, ahol a célunk a tavalyi eredményünk túlszárnyalása. A héten keményen dolgoztunk azon, hogy ezt véghez is tudjuk vinni. Lépésről lépésre haladunk. Szombaton este 6-kor az Almaty csapata ellen lépünk jégre a döntőbe jutásért. Tudjuk, hogy egy összeszokott egységes csapat lesz az ellenfelünk. Ennek szellemében lépünk majd a jégre és minden zónában, minden percben a 100%-ot fogjuk adni legyen az védekező vagy támadó játék. A vasárnapi napon majd a szombati mérkőzés után fogunk gondolkozni és akkor fogjuk az adott ellenfelünknek megfelelő szisztémát kiválasztani amit természetesen azon a napon is maximálisan a mérkőzés egészében szeretnénk játszani. Az egész hétvége folyamán a legjobb arcunkat fogjuk mutatni. – Kis András, EWHL vezetőedző.

Tedd közzé ezt a bejegyzést