Mint ahogyan azt szalagcímünk is mutatja, két új játékos csatlakozik DEBL csapatunkhoz. Valószínűleg egyikük sem ismeretlen a női jégkorongot kedvelők számára. Ivády Nina és Kotsis Liza lesznek a lányok új társai. Előbbi az Óbuda Hockey Academy-től, míg utóbbi az FTC-Telekom csapatától érkezett hozzánk. Hozzájuk is intéztünk néhány kérdést, lássuk miként válaszoltak:
Miért döntöttél úgy, hogy a MAC-ban folytatod a pályafutásodat?
Nina: Az OHA-nál nincs női csapat és szerettem volna egy erős, jó női csapatban játszani.
Liza: Több lehetőséget látok a fejlődésre. Úgy érzem ideje volt a változásnak.
Abban mindketten közös nevezőre jutottak, hogy nagyon várják már a szezon kezdetét, természetesen a munkát már elkezdték a csapattal. Egyikük számára sem lesz teljesen ismeretlen a környezet, hiszen zömében ismerik a leendő csapattársakat, vagy régi klubjukból, vagy a korosztályos válogatottakból. Az edzők tekintetében szintén ez a helyzet.
Mik az elvárásaid magaddal és a csapattal szemben a szezonra nézve?
Nina: Egy jó, eredményes szezont szeretnék, mind saját, mind pedig a csapat részéről.
Liza: Csapategységet és minél eredményesebb szereplést a szezonban. Magammal szemben a gyors beilleszkedés és a csapaton belül a rám bízott feladatok maximális teljesítése az elvárásom.
Mikor kezdtél el jégkorongozni? Hogyan jött, hogy ezt a sportágat választod?
Nina: Nyolc évesen az ikertestvéremmel jártunk logopédushoz és ő tanácsolta a korcsolyázást, mert az elvileg segít. Sokat jártunk korizni, a testvérem elkezdett hokizni, így egy kis késéssel, de én is elkezdtem, mert nagyon tetszett.
Liza: 2012 februárjában kezdtem. Előttem már a bátyám jégkorongozott, így a sportág közelében voltam, de személyesen az iskolával, tanóra keretein belül jártunk korcsolyázni, ahol egy toborzó edző felfigyelt rám és az ő invitálására kezdtem el jégkorongozni.
Reméljük mindketten megtalálják a számításaikat a csapatban, kívánunk nekik nagyon jó, eredményes szezont!
Hajrá Lányok, Hajrá MAC!!!