Women's Hockey Team

Marton Tibor értékeli a szezont, illetve beszél a jövőről

Kérlek mesélj nekünk az előző szezon kihívásairól?

 

Azt gondolom ugyan azokkal a kihívásokkal néztünk szembe tavasszal és nyáron, mint a többi sportcsapat. A Covid-vírus okozta helyzetben sok volt a kérdőjel. Ettől függetlenül próbáltuk mindig az optimista forgatókönyvre készülni a tervezésnél. Végül is ha a nagy egész képet nézem, a Magyar bajnokságot és az EWHL-t sikerült végig játszani, figyelemben véve, hogy az EWHL egy hat ország csapatait tömörítő nemzetközi liga, ez azért egy nagy siker. Sajnos az EWHL szuperkupát nem tudtuk lejátszani.

 

És ha egy kicsit részletesebben nézzük a képet?

 

Nyilván a háttérstábunknak sokkal találékonyabbnak, rugalmasabbnak kellet lennie és gyakran jött az újra tervezés, a szuperkupának is kétszer futottunk neki, végül mégsem sikerült a szervezőknek megtartani. Természetesen első az egészség, így sokat teszteltünk, folyamatosan figyeltük az előírásokat. Rengeteg engedélyre volt szükségünk és a vírushelyzet miatt a szállások, étkezések megszervezése is egészen más volt, mint egy hagyományos évben, sokszor a szállásunk megvolt, de az étkezést máshol kellet megoldani. Éppen ezért mondom, ahogy ezt így mindannyian megcsináltunk, nagy elégedettséggel tölt el.

 

Akkor beszéljünk egy kicsit az eredményekről.

 

Az EWHL-ben ismét bejutottunk a legjobb négy csapat közé. Sajnos végül a mérkőzések lejátszása eléggé hektikus volt, januárig szinte csak idegenben játszottunk, nem nagyon akartak a csapatok Magyarországra utazni, míg otthon szívesen láttak minket. Sok volt a lemondás, így az alapszakasz hajrájára nagyon feltorlódtak a meccseink. Mikor ezeket pótoltuk jött a final four, ahol egy nagyon kiélezett mérkőzésen büntetőkkel maradtunk alul a döntőbe jutásért vívott harcban. A tavalyi szezonhoz képest a Bécs és a Pozsony is sokkal erősebb lett, de összességében azt kell mondanom, a liga színvonala emelkedett.
Ki merem jelenteni, hogy az EWHL egy nagyon erős liga, a topp csapatok felveszik a versenyt bármelyik európai topp csapattal. A csapatok nagyon keményen dolgoznak, hogy a színvonal emelkedjen, bár azt gondolom a liga lehetne egy kicsit aktívabb és határozottabb résztvevője a fejlődésnek.
A Magyar Bajnokság abszolút jól sikerült, egy vereség csúszott be, így kijelenthetjük megérdemelten nyertük meg a bajnokságot. Nagyon jó érzés volt látni a lányok örömét.

 

Van-e olyan szegmens, amiben hiányérzeted van?

 

Az egész létünk egy fontos szegmense a női jégkorong népszerűsítése, megmutatni, kik és milyenek vagyunk mi. Ezért csináltunk több olyan videót is, ami nem csak egy-egy mérkőzésről szólt, hanem segített megismertetni a játékosokat, a személyiségüket, vagy egy-egy légiósnál azt a közeget, kultúrát, ahonnan jöttek. De ezeken felül nagyon szívesen segítünk hátrányos helyzetűeken, vagy hívjuk fel olyan dolgokra a figyelmet, amiket fontosnak tartunk. Az elmúlt években részt vettünk a Rózsaszín október kezdeményezésben, felhívva a figyelmet a mellrák szűrés fontosságára és sikerült is a szurkolóink segítségével anyagilag is támogatni egy szervezetet, de segítettünk állat menhelyen és hátrányos helyzetűekkel foglalkozó alapítványnál is segédkeztek az U25 csapat játékosai. Sajnos ezekre a területekre idén kevesebb energia, lehetőség jutott. Remélhetőleg jövőre újra részt vehetünk ilyen kampányokban. A vírushelyzet új kihívások elé állított minket, de lehet, hogy furcsa amit mondok, rámutatott olyan dolgokra, amik a későbbiekben segítségünkre lehetnek. Én azt gondolom sokat javultunk az online és a kreatív dolgokban, de van még tere a fejlődésnek.

 

Mit gondolsz a fiatal lányok fejlesztéséről?

 

Ha a játékosok oldalát nézzük, akkor azt gondolom a MAC sokat tesz a női jégkorongért. de szeretnénk még több fiatal játékost beépíteni. Ebben is a vezetőedzőnek teljesen szabad keze van és mindketten úgy gondoljuk vannak olyan fiatal játékosaink, akik bemutatkozhatnak, vagy több szerepet kaphatnak az EWHL-ben.
Ennek érdekében és azért, hogy azok a lányok, akik az utánpótlás években kevesebb lehetőséget kaptak, a fiú bajnokságban indítottunk egy csak lányokból álló U16-os csapatot. Úgy gondolom ez egy fontos mérföldkő, jó lenne, ha mások is követnének minket és előbb a fiúk között indítanának tiszta lány csapatot, aztán pár év múlva elindulhatna egy U16-os vagy U18-as női bajnokság, mert máskülönben nagy űr lesz a mostani sikeres felnőtt generáció mögött. Azt látni kell, hogy a fiú csapatoknál egyre nagyobb a létszám, így a lányoknak egyre nehezebb bekerülni a fiú csapatokba, erre nem az a megoldás, hogy nekik  bónusz helyeket tartunk fent, hanem az ő fejlesztésükre programot kell kidolgozni.
Nagyon nagy dolog, hogy az első lány, Medgyes Dorottya után Seregély Míra is eljutott az NCAA-be, az amerikai egyetemi bajnokságba, hamarosan követi őket Kreisz Emma is, aki nagyon közel jár ehhez és úgy gondolom negyedik MAC-os játékosként Pázmándi Zsófi is csatlakozni fog hozzájuk, az ő példájuk ösztönző lehet a fiatal lányok számára.

 

A jövőről mi az, ami már tudható?

 

A játékosakkal kapcsolatban nagyon jól állunk, hamarosan nyilvánosságra is hozzuk a keretünket. Mindenki tudja, hogy milyen nyugodt és fejlesztő környezetben lehet itt dolgozni, fejlődni, ráadásul úgy, hogy amíg mindkét fél elégedett, mi abszolút támogatjuk azt, hogy a lányok készüljenek a jégkorong utáni életükre. Számunkra fontos, hogy a lányok érezzék a megbecsülést és azt, hogy elismerik az erőfeszítéseiket. A stáb kérdése nem is kétséges, abszolút elégedett vagyok mindenki munkájával, Andris szakmailag kiváló munkát végez és nyugodt légkört teremt a lányoknak. Így sokan szeretnének itt játszani, a hazai játékosakkal szinte mindenkivel megegyeztünk, egy-egy kérdőjel van olyan játékosok terén, akiknek talán a VB egy sarokpont lesz az életükben. De lesz új és régi új érkezőnk is, a légiósok terén is elég nagy a választék, egyfelől van aki marad a tavalyi kontingensből, újak közül pedig sokakkal állunk tárgyalásban, sikerült egy nagyon jó kapcsolat rendszert kialakítanunk. Az is elképzelhető, hogy nem fogunk minden légiós helyet feltölteni.

 

Mi a helyzet a WHL-el?

 

Pár éve vettük fel a kapcsolatot az orosz ligával, játszottunk Szentpéterváron egy WHL tornán, azóta több együttműködési forma is felmerült, hol intenzívebbek a tárgyalások, hol kicsit alább hagynak, azt gondolom van még mozgástér ebben a történetben.
Hamarosan következik egy EWHL meeting, ahol tudunk beszélni a tervekről, meglátjuk merre tovább.

 

Mikor kezdődik a felkészülés?

 

Ebben kicsit tanácstalanok vagyunk, kevés információ jut el hozzánk, csak a hírekből értesültünk, hogy augusztus végén lesz az A csoportos világbajnokság. Nem tudom most megmondani ez mit jelent, mikor kezdődnek a ligák, mikor kezdhetünk mi is közösen dolgozni, mikorra köthetünk le edzőmérkőzéseket, hisz a  válogatott felét a mi játékosaink adják. Reméljük most már rendben és sikeresen lezajlik ez a világbajnokság, nagyon szurkolunk a lányoknak.

Konya escort

Tedd közzé ezt a bejegyzést