Január 27-én este a Marilynes lányok a Villach együttesét fogadták a Kisstadionban.
A két csapat közt az első idegenbeli összecsapásra szeptember 29-én került sor, ahol a MAC csapata 3-1-es vereséget szenvedett a hazaiaktól. Hazai pályán szerettek volna revansot venni a lányok, a tabella jelenleg utolsó helyén álló csapatán.
Csiszer Sarolt értékelése a mérkőzésről: „Minden feltétel és körülmény adott volt a jó szerepléshez. Tudtuk, hogy ezt a meccset nekünk kell megnyernünk, de azt is tudtuk, hogy nem szabad elbízni magunkat és egy győzelem se jön könnyen. Az első játékrészt nem kezdtük a legjobban, ami az eredményen is meglátszott. Sokáig nem született gól, ám a 18. perceben a vendégek megszerezték az első találatot. A harmad szünetben aztán volt 15 percünk, hogy rendet tegyünk a fejekben és ne foglalkozzunk mással, csak az előttünk álló két harmaddal. Szerencsére sikerült felszívnunk magunkat és érvényesíteni akaratunkat a pályán. Először Velcek Milica, majd Csiszér Timi barvúros góljának köszönhetően sikerült fordítanunk az álláson. Sokáig 2:1 volt az eredmény, amit aztán Simon Viki találata változatott 3:1-re. Ezután az ellenfél kihasználva a hibázásunkat 3:2-re egyenlített. Még időben észbe kaptunk, hisz a mérkőzésből hátra volt még több, mint 10 perc, ami elég hosszú idő. Annak ellenére, hogy végig az ő harmadukban voltunk nem sikerült újabb találatot szereznünk. Összességében örülünk a 3 pontnak, de szerettünk volna nagyobb fölénnyel nyerni. Úgy gondolom, hogy mindenki csak annyit tud kivenni egy meccsből, amennyit előtte beletett. Legközelebb még több munkát és energiát kell belefektetnünk, ha nyerni akarunk. Idén is szeretnék bekerülni a négy legjobb közé, de ezért még sokat kell tennie a csapatnak.”
Inglis Márton vezetőedző értékelése: „A bajnokság utolsó helyezettjével játszottunk, szerencsére kevés hiányzóval. A mérkőzést rosszul kezdtük, lassú elképzelés nélküli játékot mutattunk. A 2. harmadra sikerült kicsit felébredniük a lányoknak, ezt igazolja az is, hogy megfordítottuk az állást, azonban annak ellenére, hogy innentől túlnyomórészt az ellenfél térfelén zajlott a játék, nem sikerült nagyobb előnyre szert tennünk. Rengetegszer lőttünk blokkot, vagy húztunk még egy cselt, adtunk még egy felesleges passzt lövés helyett Ezen a jövőben mindenképp javítanunk kell!”