A szerdai napon különleges vendéget fogadtunk edzésünkön. Majoross Gergely tartott a lányoknak egy különleges edzésnapot, természetesen videóval és minden egyébbel megfűszerezve. Az edzésen részt vett Tokaji Viktor is, U18-as fiú csapatunk vezetőedzője. Hogy mi volt az edzés témája, Majoross Gergely mondja el:
Úgy érzem, hogy hasznos volt a szerdai együtt töltött napunk. A támadásból védekezésbe való átmenet volt a téma, amin dolgoztunk és sok fontos részletet sikerült tisztába tenni. Köszönöm Andrisnak a meghívást, Tokinak és Kevinnek a segítséget, a lányoknak pedig az odaadást. Bízom benne, hogy a meccseken is viszont látjuk a tanultakat.
Kis András, csapatunk vezetőedzője elmondta, minden szempontból hasznosnak tartotta a szerdai „különórát”, hiszen jó néha a lányoknak kiszakadni a megszokott, monoton hétköznapokból. Arra is kitért, hogy nem minden nap találkoznak a lányok sem a magyar jégkorongban ilyen ikonikus személyekkel, mint Majoross Gergely és Tokaji Viktor.
Nagyon jó volt. A lányok kicsit kaptak más impulzust, mint az elmúlt hetekben. A felkészülésünkbe beleillő témában volt megtervezve az edzés, ami által olyan szituációkat tudtunk kicsit másképp gyakorolni, mint amire szükségünk van. Ez remélhetőleg segített a lányoknak és előrébb tudtunk lépni ezen a szinten.
Mindkettőjüknek, valamint a programon résztvevő edzőknek is nagyon köszönjük a részvételt, valamint a belefektetett munkát!