Women's Hockey Team

Stacey Scott a mindennapokról és a Húsvétról

IMG_8724

Stacey Scott, aki bár első szezonját töltötte csapatunkban, nem volt idegen Magyarországon, hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy Budapesten játszott a kanadai légiós. Stacey egy igazán hasznosnak mondható csapattag lett a MAC-nál, hiszen a kapu előtti tevékenysége kimagasló volt. Sajnos a sérüléshullámba ő is beleesett, így a szezon végi EWHL Final Four-on már nem tudott részt venni. Bár ő nem a szezon elején érkezett hozzánk, hanem időközben csatlakozott, 14 mérkőzésen 13 pontot szerzett csapatunknak, 8 gólt lőtt és 5 ízben szolgálta ki társait.

 

Mint már minden légiós társával, vele is készítettünk egy rövidke kérdezz-felelek interjút, amiben elmondta, Kanadában is szigorú korlátozások vannak a vírus miatt.

 

Hol laksz most? Mesélj a helyről, ahol élsz.

 

Londonban élek, Ontarióban. Az időjárás elég furcsa, pár napja például esett a hó. Ha jól tudom Budapesten most jó idő van.

 

Mi a helyzet most Kanadában? Milyen intézkedések vannak? Hogy viselkednek az emberek?

 

Csak a legszükségesebb üzletek és boltok vannak nyitva nálunk. Korlátozva van, hogy egyszerre hány ember lehet bent egy boltban. Ez egy kicsit szokatlan, de persze mindenki igyekszik betartani ezt a szabályt. Az anyukám nővér, apukám pedig bankban dolgozik, így mindketten járnak még dolgozni. Aggódom is értük, nehogy elkapják a vírust. A jelenlegi szabály szerint 2m távolságot kell tartania az embereknek egymás közt, és maximum 5 fő lehet egyszerre egy helyen. Szerintem mindenki komolyan veszi a szabályozást, akik tehetik otthon maradnak a családjukkal, akik pedig nem, azok betartják a korlátozásokat.

 

Hogy néz ki egy karanténban töltött átlagos napod?

 

Igazából semmi izgalmas. Általában megiszom a reggeli kávém és netflix-et nézek. Ezután elmegyek sétálni egyet a kutyámmal, majd elvégzem az otthoni edzésemet. Kiraktunk már egy csomó puzzle-t, ezenkívül pedig minden este kártyázunk vagy társasozunk a családommal. A barátaimmal face time-on tartom a kapcsolatot napi szinten. Ezenkívül tanulok a rendészeti vizsgámra.

 

Hogy telt a Húsvét nálatok? Van valamilyen szokás, amit tartotok?

 

Az idei húsvét más volt, mint az előző években. Normál esetben összeül az egész család, a nagymamámmal együtt. Idén sajnos a nagyi nélkül tartottuk a Húsvétot szűk családi körben. Az apukám minden Húsvétkor megsüt egy nagy pulykát, és tojáskereső játékot tart nekünk, ez idén sem maradt el. A testvérem kapott egy kiskutyát, ami húsvéti meglepetés volt, az egész család nagyon örült neki.

 

Mi az, amit a leginkább szeretsz Magyarországban, Budapestben?

 

Nem hiszem, hogy el tudnék szakadni Budapesttől. Budapest a kedvenc városom, imádom a város közegét, a hangulatát. Itt mindig történik valami. A Parlament és a Lánchíd látványa tényleg gyönyörű, de amit a leginkább szeretek Budapestben, azok az emberek, barátok, akiket itt ismertem meg.

 

Milyen volt a 2019/20-as szezonod a MAC-nál?

 

Bár későn csatlakoztam a csapathoz, nagyon hálás vagyok, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget és befogadtak a többiek. Nagyon élveztem a szezont. Jó volt egy ilyen családi légkörnek a részese lenni. Örülök, hogy meg tudtuk mutatni, hogy ott a helyünk a top csapatok közt, annak ellenére, hogy ez volt az első szezonunk. Remélem, jövőre még jobbak leszünk.

 

Köszönjük Stacey-nek a helyzetjelentést, és kívánunk neki kellemes nyarat, jó egészséget a család minden tagjának!



EWHL

SzezonCsapat
G
A
SOG
PIM
GP
P
19/20MAC BP6431101210
20/21MAC BP663541812
Összesen-121066143022

EWHL SC

SzezonCsapat
G
A
SOG
PIM
GP
P
19/20MAC BP116642
20/21MAC BP000000
Összesen-116642

OB I

SzezonCsapat
G
A
SOG
PIM
GP
P
19/20MAC BP213223
20/21MAC BP2213274
Összesen-4316497

Összesítés

Szezon
G
A
SOG
PIM
GP
P
19/208534121413
20/21884862516
Összesen161382183929

gümüşhane mutlu son

Tedd közzé ezt a bejegyzést