
Fontos egy pontot szereztünk az Almaty ellen idegenben
Fodor Zoltán – EWHL vezetőedző: Az első harmadban laposan játszottunk, de a mérkőzés során folyamatosan javult a játékunk, így 12 másodperccel a harmadik harmad vége

Fodor Zoltán – EWHL vezetőedző: Az első harmadban laposan játszottunk, de a mérkőzés során folyamatosan javult a játékunk, így 12 másodperccel a harmadik harmad vége

Fodor Zoltán – EWHL vezetőedző: Az alapszakaszban utoljára találkozunk az Almaty együttesével. Egy jól védekező, kompakt csapat, aki folyamatosan követi a saját játékrendszerét, valamint fegyelmezetten

A MAC Budapest első EWHL szereplésének szezonjában már biztosan bejutott a Final Fourba, azaz a bajnokság négyes döntőjébe. [event_list title=”” team=”0″ league=”17″ season=”51″ venue=”0″ status=”default”

A vasárnapi szuperkupa mérkőzés után hazai pályán, EWHL mérkőzésen találkozunk az Aisulu Almaty együttesével. Fodor Zoltán – EWHL vezetőedző: Hétvégén találkoztunk már az Almaty csapatával.

Fodor Zoltán – EWHL vezetőedző: Egy erős Almatyval találkozunk. Jól védekező, taktikailag fegyelmezett együttes. Orosz játékstílus jellemzi őket, felkészültek vagyunk, tudjuk mit szeretnénk véghez vinni
Boldog születésnapot kívánunk! 🎂
Minden hazai, illetve Magyarországon megrendezésre kerülő, idegen mérkőzésünket az alábbi oldalon lehet élőben követni.