A tegnapi napon adtunk tájékoztatást arról, hogy folytatódik tovább a női bajnokság. Ezt a döntését a Magyar Jégkorong Szövetség ma reggel módosította, hivatalosan is lezárta a 2019-2020-as szezon minden bajnokságát, kivétel nélkül. Ennek tükrében szeretnénk minden csapatnak gratulálni a szezonban nyújtott teljesítményéhez! A szurkolók és szülők, valamint a hozzátartozók megértését ezúttal is köszönjük!
Az MJSz hivatalos közleménye:
A Magyar Jégkorong Szövetség a jelenlegi helyzetben minden tőle telhetőt megtesz a játékosok, sportszakemberek, játékvezetők és egyéb közreműködők, valamint a szülők és hozzátartozók egészségének megőrzésért és védelméért. A koronavírus terjedése elleni védekezés elősegítése érdekében emiatt az MJSZ főtitkára úgy határozott, hogy a versenyrendszer keretében megrendezésre kerülő valamennyi, utánpótlás, női és amatőr bajnokság további mérkőzéseit azonnali hatállyal törli. Tekintettel arra, hogy a hazai és a nemzetközi infektológusok és járványügyi szakemberek álláspontja szerint a közösségi érintkezés korlátozása segíthet a koronavírus terjedésének megállításában, ezért az MJSZ a sportszervezetek számára nem javasolja a csoportos edzések megtartását sem szárazon, sem pedig jégen. Javasoljuk, hogy az edzők egyéni edzéstervek összeállításával, elemzések végzésével és a felkészülési programok részletesebb megtervezésével és képzési anyagok tanulmányozásával készüljenek a következő szezonra. A játékosok esetében pedig egyéni skill fejlesztés, erőnléti fejlesztést javaslunk az edzővel való folyamatos konzultáció mellett.
Célszerű lehet a pályák üzemeltetőit is mielőbb tájékoztatni – a környező országokban számos helyen a jégfelületek mielőbbi leengedéséről döntöttek.
Az egyes bajnokságok állásának felmérése jelenleg zajlik, a végeredmény kihirdetésének megvalósulására vonatkozóan, illetve amennyiben sor kerül rá, úgy a konkrét végeredményről a későbbiekben értesítünk benneteket.
Kérünk benneteket, hogy a fenti intézkedést vegyétek a lehető legkomolyabban és maximálisan törekedjetek a fent leírtak érvényre juttatására!Az MJSZ sajnálatát fejezi ki, hogy így kell véget érnie a 2019/2020-as bajnoki évadnak, jelen körülmények között azonban az egészség megóvása minden más célkitűzést felülír!
Dátum | Hazai | I/E | Vendég | Bajnokság |
---|---|---|---|---|
MAC U25 Kék ![]() | ![]() | U25 - Rájátszás | ||
MAC U25 Fehér ![]() | ![]() | U25 - Rájátszás |