Az „A” csoportos elit világbajnokságra készülő lányok május 25-én kezdték az egy hétig tartó újabb tábort, aminek végén két edzőmérkőzést játszottak a MAC Budapest U17-es csapataival. Az eseményről és a felkészülésről EWHL csapatunk védőjét, Pártos Rékát kérdeztük:
Mire fektettétek a legnagyobb hangsúlyt a mostani felkészülés alatt?
A hét első két napján leginkább a fizikai állapot felmérésén volt a hangsúly, a jeges edzéseken pedig a már eddig is ismert, speciális taktikai elemekkel foglalkoztunk, illetve a különböző játék elemek részleteit próbáltuk tökéletesíteni.
Meglehetősen furcsa szezon áll mögöttetek, mennyire megterhelő, hogy tulajdonképpen a szezonnak nem is lett vége?
Szerintem mindenki nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy a világbajnokság dátumának a módosítása eléggé átírta, illetve megnehezítette a civil életünk előretervezett programjait. Ez egy olyan nehézség, ami kívül esik a játékosok kontrolján, és ami egyszerre fizikailag és mentálisan is kihívást jelent a nyárra tekintve. Természetesen mindenki megteszi a tőle telhetőt, és igyekszik kihozni a maximumot mind önmagából mint profi sportoló, mind az adott szituációból.
Összességében hogy nézett ki a felkészülés menete, játszottatok felkészülési mérkőzést is?
A szokásos erőnléti felmérésekkel kezdtünk, csak ezután következtek a jeges edzések, illetve a hét utolsó két napján lévő egy-egy edzőmérkőzés, ahol a MAC U17-es csapata ellen gyakorolhattunk.
Mik a további tervek az „A” csoportos világbajnokság előtt?
A jelenlegi állás szerint most kaptunk 7 napot, amit úgynevezett aktív pihenéssel kell eltöltenünk, utána pedig újra heti 3 jeges, és száraz edzéssel készülünk a következő táborig, ami június 21-el veszi majd kezdetét. A VB felkészülés pontos kezdete még nem tisztázott, de az említett két esemény közötti intervallumban valószínüleg személyre szabott programmal, illetve egyénileg készülünk fel.
Kiemelt fotó: TSH-Fotó / Szűcs Attila – MJSz
A keret
| Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
| Révész | Zsuzsanna | GK | Debreceni HK |
| Szabó | Fruzsina | GK | MAC Budapest |
| Tóth | Zsófia | GK | KMH Budapest |
| Baker | Taylor | D | MAC Budapest |
| Grkovic | Jelena | D | KMH Budapest |
| Kiss-Simon | Franciska | D | KMH Budapest |
| Knee | Sarah | D | KMH Budapest |
| Mayer | Fruzsina | D | KMH Budapest |
| Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
| Odnoga | Lotti | D | DArtmouth (USA) / MAC Budapest |
| Pártos | Réka | D | MAC Budapest |
| Tóth | Enikő | D | KMH Budapest |
| Dabasi | Réka | F | KMH Budapest |
| Gasparics | Fanni | F | MAC Budapest |
| Gowie | Alexandra | F | MAC Budapest |
| Horváth | Imola | F | MAC Budapest |
| Huszák | Alexandra | F | KMH Budapest |
| Jókai-Szilágyi | Kinga | F | Vienna Sabres (AUT) |
| Kiss | Andrea | F | MAC Budapest |
| Pázmándi | Zsófia | F | MAC Budapest |
| Pintér | Hanna | F | SDE Stockholm (SWE) |
| Pintér | Lili | F | SDE Stockholm (SWE) |
| Rónai | Alexandra | F | MAC Budapest |
| Seregély | Mira | F | OHA (CAN) |
| Szamosfalvi | Petra | F | KMH Budapest |
| Williams | Hayley | F | KMH Budapest |
A stáb
| Lisa Haley | Szövetségi kapitány |
| Mika Väärälä | Másodedző |
| Kis András | Másodedző |
| Budai Krisztián | Kapusedző |
| Ács Ferenc | Erőnléti edző |
| Tornyi Gábor | Felszerelés-menedzser |
| Dénes Veronika | Rehabilitációs edző |
| Mondl Viktória | Sportmasszőr |
| Gallyas Gabriella | Rehabilitációs edző |
| Jasó Judit | Csapatvezető |
| Dr. Széplaki Attila | Csapatorvos |
| Nagy István / Soós Judit | Sportpszichológus |
| Kaposi Dávid | Sajtó |