MAC Budapest

Women's Hockey Team

Elkezdődött a szezon – Marton Tibor (GM) női csapatainkról

IMG_0262

A nyár elején tettük közzé, hogy klubbunk, a MAC Budapest a 19/20-as szezonban EWHL bajnokságban is indít önállóan csapatot, miután az előző idényt az FTC-Telekommal karöltve közös csapatként játszotta le. Marton Tibor, egyesületünk General Managere mesél róla, miként jött a gondolat, hogy ebben a rangos, jó iramú bajnokságban önálló csapatként vegyenek részt:

Előző szezon elején arra gondoltunk, hogy itt az idő, hogy egy olyan versenysorozatot keressünk a lányoknak, melyben tudnak egy szintet előre lépni, ebben a törekvésben pedig partnerre leltünk az MJSZ-ben és a Ferencvárosban, nagyon hálásak vagyunk nekik, úgy érzem ez egy olyan kezdeményezés volt, melyből a magyar női jégkorong és a lányok is profitáltak. A tavalyi szezon végén érlelődött meg bennünk a gondolat, hogy össze tudunk rakni egy olyan feltételrendszert, melyben már saját női csapatot tudunk még magasabb szinten versenyeztetni önállóan, a hazai pontvadászat mellett az EWHL szuper kupában és az EWHL-ben is. Ne felejtsük el, a MAC-nál komoly hagyományai vannak a női jégkorongnak, rekord bajnokok vagyunk, sok volt-, és jelenlegi felnőtt válogatott nevelkedett itt.

Természetesen egy ilyen kvalitású bajnokságban már nem mindegy ki áll a kispadon, ezen poszton Fodor Zoltán került kijelölésre, aki számára már nem ismeretlen sem a bajnokság, sem pedig a lányok.

A megfelelő edző kiválasztása nem könnyű folyamat, de úgy érzem, ezt a MAC utánpótlás akadémiában jól meg szoktuk oldani, így ezzel a tapasztalattal vágtunk bele a keresésbe. Felvettük a kapcsolatot több külföldi edzővel, valamint egyből az elején Fodor Zoltánnal. Zolit személyesen ismerem, dolgoztunk együtt, és ami nagyon fontos, a lányokat is ismeri. Játszott és dolgozott edzőként külföldön, dolgozott válogatottak mellett, dolgozott a ligában, így szinte olyan, mint ha nem is új edzőnk lenne. Sokat nem kellett tárgyalnunk, személyében megtaláltuk azt, akire gondoltunk. Azt gondolom, Inglis Marcival egy nagyon jó stábot fognak alkotni, Marci „saját nevelésű” edzőnk, ízig-vérig MAC-os. Az ő munkájukat Budai Krisztián (kapusedző) és Gallyas Gabriella (rehabilitációs-, és erőnléti edző) fogják segíteni.

A későbbiek tekintetében nem szabad elmennünk az utánpótlás nevelés mellett sem, hiszen „a saját termés a legjobb gyümölcs”…

Azon egyesületek közé tartozunk, melyek szívesen dolgoznak lányokkal is. Természetesen a lányoknak fel kell venniük a versenyt a fiú kortársaikkal, ami nem egyszerű feladat. Én tisztában vagyok vele, hogy ez milyen nehéz ,de lebegjen a kisebb lányok szeme elött, hogy másokat ne mondjak, csak a jelenlegi válogatott játékosok közül, Kiss Andrea, Pintér Hanna, Rónai Alexandra, Pintér Lili, Medgyes Dorci, valamint a fiatalabbak közül Kreisz Emma, vagy Seregély Mira pályafutása, akik folyamatosan megállták a helyüket a fiú csapatainkban is. Edzőink személye garancia a fiatalok számára, Zoli és Marci is jó a fiatal játékosok fejlesztésében, azt gondolom, senki nem fogja elkerülni a figyelmüket.

Az eddig kihirdetett EWHL keretből többen is a MAC-ban kezdték pályafutásukat, természetesen örülünk visszatérésüknek!

Az elmúlt időszakban nem tudtunk olyan feltételeket teremteni, ahol a válogatott játékosok megfelelő körülmények között fejlődhettek, versenyezhettek volna, így természetesen nem gördítettünk akadályt a távozásuk elé. Ez most megváltozott, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ismét együtt dolgozhatunk olyan játékosokkal, akik a MAC család tagjai voltak. Nyilván az ő beilleszkedésük még zökennőmentesebb lehet, de még nem elég nagy ez a női jégkorong közösség, így mindannyian jól ismerjük egymást.

Az EWHL csapatba 3 légiós érkezik: a két csatár Kassidy NAUBORIS és Chelsea BALL, valamint a védő Natasha TYMCIO. Ők hogyan kerültek kiválasztásra?

Nálunk a keret kialakítása egyértelműen a vezető edző feladata, az ő kapcsolatrendszerének köszönhetően igazoltuk a légiósókat. Ő is, én is sok játékossal beszéltünk, de a végső szó a Zolié. A keret kialakításánál két tényezőt vettünk figyelembe, elsődlegesen a Zoli kialakított egy szempont rendszert, ennek egy része, hogy sok fiatal játékosunk lesz, másik természetesen az anyagi lehetőségeink.

A légiósok komoly szerepet kell, hogy betöltsenek egy csapat életében, lássuk ezeket:

Az EWHL szuper kupában nincs légiós keret, az EWHL-ben ez a keret 3 fő, kivételt képez a Kazah csapat, ott lehet több is. Szerettünk volna olyan légiósokat igazolni akikkel hiányzó lyukakat tömünk be, valamint segíthetik a fiatal játékosokat az edzéseken, mérkőzéseken.

Előző cikkünkben hírt adtunk róla, hogy a felkészülés keretein belül az EWHL csapat Oroszországba utazik, ahol egy igazi hoki gálán vesz részt Szentpéterváron. Hogyan sikerüt ezt az eseményt „becserkészni”?

A friss menyasszonyuk, Gasparics Fanni ismeretségén keresztül kerültünk kapcsolatba a KHL-el és az Orosz női ligával. Nagyon büszkék és izgatottak vagyunk, hogy egy ilyen rangos rendezvényen képviselhetjük a magyar jégkorongot és a MAC Budapestet. Ez egy igen rangos torna lesz. A svéd bajnok Lulea mellett a tavalyi orosz bajnok Agidel UFA, a tavalyi ezüstérmes Dynamo St. Petersburg, a szintén orosz SK Gorny Ukhta és a MAC Marilyn csapata alkotja a torna mezőnyét .

Beszéjünk picit a DEBL-ről is, hiszen ez a bajnokság is remek lehetőség, hogy még több lány jégkorongozzon magasabb színvonalon. Mik a célok ezen a szinten?

Nem helyezésekben gondolkozunk. Közösen fogalmaztuk meg a céljainkat, ami egyfajta útmutatóként segítenek minket a szezonban. Azért azzal tisztában kell lennünk, hogy a többi csapathoz képest tapasztalatlanok vagyunk, de ezt kemény munkával fogjuk kompenzálni. Természetesen mindenhol szeretnénk a lehető legjobb sporteredményt elérni, a szezon végén biztosan tudni szeretnénk, hogy mindent megtettünk ahhoz képest, amire a képességeink feljogosítanak minket. Szeretnénk minél több tapasztalatot szerezni. Fontosnak tarjuk, hogy a MAC-ot, mint márkanevet a lehető legjobban képviseljük. Minden játékosnak szeretnénk megfelelő játéklehetőséget biztosítani, illetve továbbra is lehetőséget adni azoknak a lányoknak, akik a nehezebb időkben is kitartottak melletünk, ezért indulunk a DEBL-ben és a hazai pontvadászatokban is több csapattal. Természetesen a legnagyobb hangsúly a játékos fejlesztésen lesz, hisz a nemzeti válogatottunk az A csoportban játszik. Ez egy nagyszerű év lesz a magyar női jégkorong számára és mi szeretnénk a csapat sikeréhez a maximális segítséget megadni.

Végül, de nem utolsó sorban az elmaradhatatlan kérdés, „A” válogatott… Menyire segíti a válogatottat és a női jégkorongot, hogy két csapat is képviseli Magyarországot az EWHL-ben és a szuperkupában?

Nyilván mindenre majd a jég ad választ… A szövetségi kapitány egyik mondása, hogy „a jég sosem hazudik”. Én azt gondolom, hogy ez csak hasznára válhat a magyar női jégkorongnak, több játékos előtt nyílik meg az út, hogy két kiváló versenysorozatban szerepeljen. Mi is és a KMH is mindent meg fogunk tenni, hogy a játékosok méltó képpen képviseljék a nemzeti színeket Kanadában. Mi a KMH-ra versenytársként tekintünk, itt külön aláhúznám a társ szót. Személy szerint nekem nagyon jó a kapcsolatom Mika Vaaralaval, nagyon sokat beszélgetünk a női jégkorongról, tapasztalatainkról, ez a fajta információ áramlás pedig mindenkinek a hasznára válik. Ami pedig a lányokat illeti, ők együtt nőttek fel, együtt értek el nagyszerű eredményeket a pályán és azon kívül is, egy különleges közösséget alkotnak és ez köztük olyan erős kötelék, amit nem ír felül semmi.

Nagyon jó, hasznos, és sikeres szezont kívánunk minden női csapatunknak, és természetesen a szezon záró etüdjében a magyar női jégkorong válogatottnak is!

HAJRÁ MAC Budapest Marilyn!

Tedd közzé ezt a bejegyzést