A felnőtt női válogatott Mika Vaarala és Marton Tibor vezényletével Oroszországban, Szocsiban szerepelt egy rangos hat nemzet tornán, ahol ellenfeleik a csehek, a franciák, és végül a bronzéremért a norvégok voltak. Lányaink az előkelő harmadik helyen zártak, ami nem kis szó, hiszen 4 csapat is az A csoportból érkezett. A torna legjobb csatárának csapatunk játékosát, Gasparics Fannit választották meg, akinek ezúton is szívből gartulálunk!
Magyarország-Csehország 1-4
Magyarország-Franciaország 2-1
Magyarország-Norvégia 2-1
Az U18-as női válogatott Miskolcon, egy négy nemzet tornán hozott veretlen sorozatot. Az első játéknapon a lengyelekkel, a másodikon a csehekkel, majd utolsó nap a szlovákokkal mérkőztek meg a lányok. Mindösszesen Szlovákia ellen veszítettek pontot, hiszen ott hosszabbításban dőlt el a mérkőzés a magyar csapat javára, így a lányok az első helyen végeztek a világbajnokság előtti utolsó felkészülési tornán.
Magyarország-Lengyelország 4-3
Magyarország-Csehország 6-4
Magyarország-Szlovákia 2-1
Gratulálunk mind a felnőtt, mind az U18-as csapatnak, és további sok sikert kívánunk nekik!