
Irány a döntő OB I-ben
Csapatunk a BJA elleni 7:1-es arányú győzelmével bebiztosította helyét a magyar bajnoki döntőben, ami a HKB együttese ellen vív majd meg!
Csapatunk a BJA elleni 7:1-es arányú győzelmével bebiztosította helyét a magyar bajnoki döntőben, ami a HKB együttese ellen vív majd meg!
OB I (2025.02.19.): Fontos mérkőzés a szerdai, mert a döntőbe kerülés a cél. Minden egyes cserében mutatnunk kell, hogy nekünk van ott a helyünk. Jó
Egy igazi küzdős, hajtós mérkőzésen végül egygólos győzelmet sikerült aratni a Budapest Jégkorong Akadémia otthonában, a Tüskesátorban.
Magabiztos játékkal, fókuszáltan sikerült bezsebelni a három pontot a BJA-val szemben, Mátyásföldön.
A Sabres egy igen erős, jó játékos állománnyal rendelkező kompakt csapat, aki eddig csak 2 pontot veszített a bajnokságban. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, fókuszáltnak kell
6:2-es győzelemmel verekedte be magát csapatunk az OB I döntőjébe, amit a Hokiklub Budapest együttesével fog majd megvívni.
Az utolsó OB I-es alapszakasz mérkőzésünket a BJA csapata ellen játsszuk hazai pályán. A szezonban már többször játszottunk ellenük, egy pörgős meccsre számítunk, szeretnénk mindenképpen
6:1-es győzelemmel zártuk az alapszakasz utolsó előtti mérkőzését, a Budapest Jégkorong Akadémia ellen, hazai pályán.
A holnapi meccsünket a BJA csapata ellen játsszuk, velük már játszottunk jó pár meccset a magyar bajnokságban is, így tudjuk, hogy egy elég fiatal csapat
Kis arányú, de magabiztos győzelmet arattunk a BJA elleni OB I-es találkozón.
Holnapi napon a BJA csapata ellen játsszunk. Egy fiatal csapat, szóval energikus mérkőzésre számítunk. – Kiss Andrea, EWHL vezetőedző.
Magabiztos győzelmet aratott csapatunk a BJA otthonában. A pénteki EWHL találkozót 1:4 arányban sikerült abszolválni, így megszerezve a 3 pontot.