Értékelések
Zsebben az olasz 3 pont
Sikerült bezsebelni a három pontot az EV Bozen Eagles otthonában. Ez a találkozó is meglehetősen kemény volt, mint ahogyan azt a hazai pályán lejátszott mérkőzésen is látható volt.
Sikerült bezsebelni a három pontot az EV Bozen Eagles otthonában. Ez a találkozó is meglehetősen kemény volt, mint ahogyan azt a hazai pályán lejátszott mérkőzésen is látható volt.

A hétvégén az idei szezon utolsó hosszú túrájára megyünk Bolzanóba és Salzburgba ahol nagyon fontos meccseket fogunk játszani olyan szempontból, hogy a tabellán minél előkelőbb

Következő mérkőzésünk egy elmaradt Bolzánó mérkőzés lesz, amit hazai pálya helyett idegenben kell lejátszanunk. Ezért Bolzánóba utazunk és hasonlóan az első meccsünkhöz, támadó szellemben szeretnénk
Minden hazai, illetve Magyarországon megrendezésre kerülő, idegen mérkőzésünket az alábbi oldalon lehet élőben követni.