Women's Hockey Team

Újabb felkészülési mérkőzésen vagyunk túl, ezúttal a MAC U16 ellen

ILSM6077

Túl vagyunk a szezon eleji második felkészülési mérkőzésen is, ezúttal a MAC Budapest U16 A csapatával találkoztunk. A mérkőzés tempója és minősége gyakorlatilag azonos volt az előző meccsen látottakkal. Kis András, EWHL csapatunk vezetőedzője így értékeli a tegnapi mérkőzést:

 

Jól kezdtük a mérkőzést, több helyzetet tudtunk kialakítani, mint az ellenfél. Összesen 14-et lőttünk kapura, ami nagyon jó egy harmadon belül. Aztán következett a második harmad, ahol emberhátrányban kezdtünk, kaptunk belőle egy gólt, a gól pedig picit összezavart minket. Többet hibáztunk, mint amennyit elbírunk, kaptunk is belőle gólokat. A védekező harmadban jobban kell fókuszálnunk a jövőben és elvenni ellenfeleink elől a lehetőségeket. A harmadik játékrészre sikerült úgy kijönnie a csapatnak, hogy egy remek arculatú, jó csapatot láthattunk játszani sok helyzettel, gólokkal, úgy, ahogy azt látni szerettük volna az egész meccs folyamán. Azon a játékszituáción, amin javítani akartunk az előző meccshez képest, az sikerült is. Ebből az edzőmérkőzésből is tudunk tanulni és fejlődni. Ha el tudjuk tárolni a jó harmadainkat, valamint törölni a rosszakat, és tanulunk a rossz cseréinkből, valamint javítjuk az egyéni hibáinkat, akkor szépen tudunk előre haladni.

 

Gratulálunk a lányoknak, és persze a stábnak is! Szombaton egy újabb felkészülési mérkőzés vár ránk, ezúttal a Sportország U16-os fiú csapatával nézünk farkasszemet.

 

Results

Csapat1st2nd3rdT
MAC BP0123
MAC U160516

Kars escort

Tedd közzé ezt a bejegyzést